„Junior csapattagból főmérnök fél szezon alatt” – Interjú Hanula Bálinttal, az FRT korábbi főmérnökével
Hanula Bálinttal beszélgettünk, aki 2013-tól 2015-ig volt a BME Formula Racing Team aktív tagja, és rekordgyorsasággal vált juniorból vezetővé. A GPK mechatronika szak korábbi hallgatója ma az eKraft Europe Kft. fejlesztési vezetője. Beszélgetésünkből kiderült, hogyan formálták meg a kihívások, és miért jelent számára még ma is komoly előnyt az FRT-s múlt.
Mi volt az oka annak, hogy anno az jelentkeztél a csapatba? Bálint:Elsősorban a mérnökverseny és a megszerzett tudás alkalmazása motivált, persze azért a versenysport is érdekelt, de inkább szakmai okok miatt jelentkeztem.
Milyen gyorsan sikerült beilleszkedned a csapatba? B: Szinte azonnal megtaláltam a helyem és megláttam a lehetőségeket is, gyorsan felvettem a ritmust.
Pontosan milyen feladatokat kaptál kezdőként? B:Első nagy projektem az akkor frissen bevezetett vezérelt töltés megvalósítása volt. De őszintén szólva, nem nagyon volt olyan terület, amelyen ne próbálhattam volna ki magam, így gyorsan széleskörű tudásra tettem szert.
Mi volt az FRT-s éveid alatt a legnagyobb kihívás? B:Határozottan a 2014-2015-ös szezon, amikor a csapat fele elhagyta az FRT-t, főként a csapaton belüli nézetkülönbségek miatt. Ez a helyzet kemény próbatétel volt számomra is.
Boldogabb vizekre evezve, melyik a legkedvesebb FRT-s élményed? B:Egyértelműen az, amikor fél szezon alatt junior csapattagból főmérnökké léptem elő. Óriási siker volt, amikor megépítettük az első teljesen carbon monocoque vázú és összkerékhajtású FRT-versenyautót.
Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb itt töltött éveid során? B:Rengeteg elektronikai tudást szereztem, de a legfontosabb mégis a humánerőforrás-menedzsment és a projektvezetési tapasztalat, amit azóta is minden nap használok.
Mi a legjobb dolog, ami az FRT miatt történt veled? B:Az, hogy még diploma előtt vezethettem egy több mint 30 fős mérnökcsapatot. Ez egészen különleges élmény és tapasztalat volt.
Milyen pozícióban dolgozol most és mennyire használod most az FRT-ben szerzett tapasztalatokat? B:Fejlesztési vezetőként dolgozom az eKraft Europe Kft.-nél. Nagy teljesítményű elektromos hajtásláncokat fejlesztünk motorcsónakokhoz, főleg Balatonra. Most emellett több megawattórás ipari akkumulátorokat is készítünk zöldenergia tárolására. Szinte minden nap hasznosítom a Formula Studentnél tanult biztonsági előírásokat, elektronikai ismereteket, és persze a fejlesztési folyamatokat. Nagyon sok az átfedés.
Összességében miért volt jó az FRT tagjának lenni? B:A legjobb, hogy még 10 évvel később is simán órákat tudok beszélni róla állásinterjúkon. Kapcsolatépítés, tapasztalatszerzés, és nem utolsó sorban remek társaság – az FRT-s életnek tényleg nagyon sok előnye van.
Most, hogy már nem vagy aktív csapattag, mi hiányzik legjobban? B:A csapatélet szociális része hiányzik leginkább, és az az érzés, hogy mindenki egy közös célért dolgozik együtt.
Mivel lennél „szegényebb”, ha nem jelentkeztél volna anno a csapatba? B:Elsősorban projektmenedzsment- és technikai tudással lennék kevesebb, és persze interjúkon se nagyon tudnék mit mesélni. De leginkább azt a különleges összefogást nem ismerhettem volna meg, amellyel minden nehézségen túllendültünk és együtt alkottunk valami kiemelkedőt.
Bálint története tökéletes példa arra, hogy ez a szakmai közösség a mérnöki tudás mellett számos egyéb értéket adhat.