Behind the scenes – betekintés az FRT idei szezonjába

A 2025-ös szezonban csapatunk új célokat tűzött ki maga elé, és már az év első felét tekintve is számos meghatározó mérföldkövet tudhatunk magunk mögött – legyen szó csapatsikerről, technikai előrelépésről, vagy versenyeredményről. Cikkünkben betekintést nyújtunk a kulisszák mögé és megmutatjuk, milyen munka és emberek állnak a sikerek mögött.

Szezonindítás

A 2025-ös szezon már tavaly nyár végén kezdetét vette: kiválasztásra kerültek a csapatvezetők és megkezdődött a koncepciós időszak. A csapat tagjai különböző fejlesztési irányokon kezdtek el ötletelni, amelyeket rövid időn belül részletes tervezési munkák követtek.

Az őszi hónapokban több jelentős esemény is lendületet adott a csapatnak: sok tehetséges, motivált hallgató csatlakozott a csapathoz és sikeresen szerepeltünk a Techtogether+ mérnökhallgatói versenyen. Tavasszal a Design Freeze eseményünkön bemutattuk járműszintű koncepcióinkat, amelynek fókuszában a dinamikus versenyszámokban elérhető pontok maximalizálása áll – amelyet többek között tömegcsökkentéssel, intenzív teszteléssel és házon belüli fejlesztésekkel szeretnénk elérni. Az aerodinamikai csomag teljesen újragondolt koncepciója, a ground-effect még hatékonyabb kihasználása és az elektronikai rendszerek továbbfejlesztése is mind ezt a célt szolgálják.

Idén tavasszal, az év első versenyén a Formula Student Easter-en ugyan autó nélkül –   csak a statikus versenyszámokban – szerepeltünk és összesítésben a 6. helyet szereztük meg. Továbbá, sajnálatos módon  a szezon egyik kiemelt eseménye, a FS East verseny idén törlésre került, így a csapat ennek fényében vág neki a nyári időszaknak.

Bár az év első fele már így is kellőképpen izgalmasnak bizonyult, a szezon java még csak most következik.
Közeleg a rollout eseményünk, ahol bemutatjuk 2025-ös versenyautónkat; majd a nyarat egy különösen izgalmas kihívással zárjuk, a nemzetközi mezőny egyik legnívósabb eseményével, a Formula Student Germany-val. A verseny lehetőséget biztosít arra, hogy bebizonyítsuk, hogy a mindeddig megálmodott koncepció, befektetett munka, kreativitás és kitartás valódi eredményeket hoz.

Minden szezon más és más – az idei azonban még a rutinos csapattagokat is próbára tette. A tapasztalt vezetők, csoportfelelősök és hosszú évek óta velünk dolgozó hallgatók egyöntetűen „kihívásokkal telinek” nevezték az elmúlt hónapokat. Az új technológiák bevezetése, az emberi erőforrások hiánya, a gazdasági környezet változásai és a beszállítói késések mind-mind megtépázták a fejlesztési menetrendet.
Mégis, a közös cél – az, hogy egy működő, versenyzésre alkalmas autót építhessünk – ott lebegett mindenki szeme előtt. Ahogy egy csapattagunk fogalmazott: “(…) a verseny a hab a tortán. Az, hogy alapból összerakunk egy autót, amit tesztelni is kell, az már önmagában is egy jó kis feladat.”

2025-ös szezon belülről

Szatmári Gergely (elektromos hajtáslánc csoport) szerint az idényt leginkább a „kihívás” szó jellemzi:
“Elég sok új fejlesztésünk van ebben az idényben és (…) lehet, hogy túlvállaltuk magunkat egy kicsit, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.”

Böröczky Balázs (elektronika csoport) szintén hasonlóképp fogalmazott:
“Sok váratlan akadály volt amit le kellett küzdenünk és rengeteg munka kellett ahhoz, hogy érhessünk el sikereket.”

Fejlesztés és csapatvezetés

Demény Ágoston (váz csoport) számára az új vázgeometria bevezetése eleve komoly terhet jelentett:
“Új vázat csinálni minden szempontból elég nagy kihívás és ebbe belevágtuk a fejszénket a szezon elején. (…) a magyar gyártók és a gazdasági helyzet miatt még nehezebb volt vázat csinálni, főleg az ősminta marás egyértelműen a legnagyobb kihívás volt, mert erre céget is kellett találni, illetve a cégekkel együtt működni.”

Szatmári Gergely az új akkumulátor fejlesztést és a csapatépítést emelte ki:
“Lett jó pár új csoporttag akivel foglalkozni kellett, meg az is, hogy most összerakunk jó pár év után egy teljesen új akkumulátort a nulláról elég sok tervezési és gyártási kihívást jelent.”

Böröczky Balázs az elektro csoport méretével küzdött:
“Tizenhárom embert koordinálni úgy, hogy strukturált fejlesztés legyen ősszel, az elsőre elég nagy falat volt. A szezon második felében pedig az volt a kihívás, hogy azt a fejlesztés, amit sikerült összerakni meg is tudjuk valósítani (…) és ezeket a munkákat úgy tudjuk párhuzamosítani, hogy mindenki elférjen a helyén, mindenkinek meglegyen az eszköze.”

Motiváció, versenyek, valóság

A váratlan események – mint például az FS East törlése – különbözőképp hatott a csapattagokra.

Szatmári Gergely realistán fogalmazott: 
“(…) erre már lehetett számítani, hogy nem lesz East, benne volt a pakliban. Annyira azért nem bánom, öröm az ürömben, hogy nem is vagyunk kész. Ha lenne East, elmennénk az autóval és a fele időt a szereléssel töltenénk.”

Demény Ágoston inkább a csapat szempontjából találta negatívnak az eseményeket:
“A csapat szempontjából elég rossz, hogy kevés versenyre megyünk, főleg, hogy csak a G-re. (…) átlag csapattagnak elég nagy motivációval jár, hogy látják az autót gyorsan menni, így ha ez kimarad az tud demotiváló lenni.”

Volt, akiből vegyes érzelmeket váltott ki, de még így is megtalálta benne a pozitívumot – Böröczky Balázs és Márton Dániel (aerodinamika csoport) ezt így fogalmazta meg:
“Motiváció szempontjából nagyon nehéz volt, mert az azt jelentette, hogy a G-re, az egyetlen versenyünkre már tökéletes autóval kell érkeznünk. Ez egy szempontból boost-ot is adott, más szempontból meg félek tőle.”
“A váratlan eseményeket 2 felé tudom bontani, a csapaton belüli (tehetünk róla) vagy a csapaton kívüli (nem tehetünk róla). Ezek közül egyik sem akadályozott vagy demotivált, próbáltam mindig az alternatív megoldást keresni, hogy megoldjuk.”

Várakozások a rollout kapcsán

A tagok alapvetően pozitívan állnak az eseményhez, de mindenkinek egy kicsit mást jelent: valakinek egy mérföldkő, valakinek egy állomás.

Böröczky Balázs:
“Az mindig nagy öröm, amikor sok ember összegyűlik és megünnepeljük azt, hogy készen van az autó. Ráadásul most a rollout elég közel van ahhoz, amikor az autó ténylegesen készen lesz, úgyhogy ez egy nagy ünneplés lesz. “

Demény Ágoston:
Hogy lássam azt, hogy összeállt az az autó, amin egész évben dolgoztunk rengeteg munkaórát és hogy azt lássák a szponzorok is.”

Szatmári Gergely:
“(…) remélem akik ott lesznek azoknak több lesz ez, mint egy átlagos megjelenés.” 

Az idei szezon minden tekintetben próbára tette a csapatot – technikai, logisztikai és emberi szinten egyaránt. A rengeteg új fejlesztés és a külső körülmények komoly kihívásokat jelentettek. Mégis, ahogy az interjúk is mutatják, a közös cél és az, hogy végül megszülessen egy működő versenyautó, összetartotta a csapatot. A rollout nemcsak mérföldkő, hanem ünnep is – a tervekből valóság lesz. A csapat most is bizonyította, hogy az FRT-ben nemcsak gépeket, hanem tudást, közösséget és jövőt is építünk.